Beszélgetős nyílt nap

Gyere és beszélgessünk személyesen október 26-án!

2024. márciusában indítottuk útjára a Beszélgetés podcastot, amelyben spirituális szemlélettel beszélünk meg önismereti témákat.

Azóta sokan várjátok már a kéthetente vasárnaponként jelentkező részeket, rengeteg pozitív visszajelzést és biztatást kapunk, amit ezúton is köszönünk nektek!

Tudjuk, hogy fontos, amit csinálunk, sőt, talán épp ez az egyik legnagyobb öröm abban a folyamatban, ahogy egy-egy adás és a hozzá tartozó mese elkészül.

Az biztos, hogy számunkra is igazi önismereti utazás ez a podcast!

Ezért is döntöttünk úgy, hogy egy nyílt nap erejéig megnyitjuk a kulisszákat, hogy egy kicsit személyesen is beszélgethessünk veletek.

Ehhez egy október végi szombat délutánt, és egy könnyen megközelíthető, csodás budai helyszínt választottunk.

Kik vagyunk?

Győri Zsuzsanna

Beszédtréner, Tarot-tanácsadó

A Minden szó varázsige tulajdonosa vagyok, én álmodtam meg, szerkesztem és vágom a kéthetente jelentkező Beszélgetés podcastot, melyben műsorvezetőként is részt veszek.

A Tudatos Analógiás Gondolkodás tréning® az elmúlt hónapok fókuszált munkájának eredménye, és talán kicsit több is annál.

A 13 hetes önismereti programról a nyílt napon ennél többet is mesélek! 🙂

Cs. Tóth Ibolya

UT® kiemelt konzulens, SzomatoDráma® játékvezető, 36 éve pedagógus

A Beszélgetés podcast műsorvezetője.

Értő figyelemmel és finomhangoltsággal segítem és kísérem klienseimet, hogy bátran elengedjék azt, amire már nincs szükségük, meglássanak önmagukban új lehetőségeket, és elinduljanak a vágyott változás irányába.

2022-ben elindítottam az Önnevelő tanfolyamot, melyet szülőknek szerveztem, hogy segítsem őket önmaguk felfedezésében és ezáltal gyermekeik jobb megértésében.

 

Gyöngyösi-Szabó Anna

író, kritikus, nyelvtanár

A Mesék Másként rovat szerzője.

Jelenleg 19-20. századi angol irodalomból írom a disszertációmat, mellette angolt tanítok.
Fő szenvedélyem az irodalom és az irodalomkritika.
Az utóbbi időben a mesék szimbolikus világa foglalkoztat: miért igéznek meg, miről tanítanak, hogyan hatnak ránk ezek a kollektív emberi történetek.

Hiszem, hogy meséink fontos szerepet játszhatnak önismeretünk és empátiánk elmélyítésében, gyógyírt nyújthatnak egyéni és közös szenvedésünkre, traumáinkra.

A nyílt nap egyik célja, hogy közelebb hozzuk hozzátok azokat a módszereket és gondolkodásmódokat, amelyekből önismereti utunk során mi is tudást és erőt tudtunk meríteni.

Beszélgetéssel, előadással és egy workshoppal várunk titeket: itt bekukkanthattok a novemberben induló 13 hetes önismereti programom, a

Tudatos Analógiás Gondolkodás tréning®

módszertanába, és még a Tarot pakli is előkerül. 🙂

Már nagyon várjuk, hogy személyesen is találkozzunk, hiszen sok izgalmas programmal készülünk nektek. Beszélgetünk például

a szomatoDráma® módszeréről,

de megismerkedhettek

a mesékben felbukkanó archetipikus szimbólumokkal is.

Hogyan kapcsolódnak ezek egymáshoz?

  Analógiák révén, ami a nyílt napunk harmadik izgalmas témája lesz.

A nyílt nap programjának része egy rövid workshop, ahol beleláthattok kicsit a novemberben induló

Tudatos Analógiás Gondolkodás tréningbe®.

A nyílt napot kötetlen beszélgetés zárja, ahol feltehetitek kérdéseiteket, és ahol végre mi is jobban megismerhetünk titeket!

Gyere el a beszélgetős nyílt napra október 26-án szombaton,

A kép a tudatos analógiás gondolkodás fejlesztésére buzdít.
A kép a tudatos analógiás gondolkodás fejlesztésére buzdít.
A kép a tudatos analógiás gondolkodás fejlesztésére buzdít.

A helyszínen csak korlátozott számban tudunk látogatókat fogadni, így a legjobb, ha már jó előre lefoglalod a helyed az eseményre!

A részvétel regisztrációhoz kötött.

12 + 12 =