Kerülj képbe!

Intuitív Videózás Workshop segítő vállalkozónőknek

Már megvetted az állványt a telefonhoz. Vettél csíptetős mikrofont is, mert olvastad, hogy az elengedhetetlen a jó végeredményhez. Lett izgalmas színű új rúzsod (mégiscsak ki kell nézni valahogy a képen), azt a szuper kis körlámpát is nézegeted a webshopban, és két hete letöltötted azt a vágóprogramot, amit a barátnőd ajánlott.

Aztán farkasszemet nézel az objektívvel, és egy hang se jön ki a torkodon.

Ismerem az érzést. Amikor elkezdtem a TikTokra tartalmat gyártani, az ismerőseim többsége azt gondolta, ez nekem biztosan könnyű, hiszen évekig dolgoztam televíziós és rádiós produkciókban, a kamera és a mikrofon mindkét oldalát jól ismerem. Ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna.

Teljesen más dolog interjút készíteni valakivel – ahol ő a főszereplő – , mint a saját gondolataiddal, saját arcoddal, a saját igazságoddal kiállni ezrek elé. Hónapokig vívódtam, mire ki mertem tenni az első videót, csak hogy rájöjjek, a tiktokozás valósága egészen más, mint amilyennek elképzeltem.

Segítő szakemberként ráadásul az is nyomasztott, hogy azt hittem: bohóckodnom kellene, és számomra teljesen testidegen trendeket követnem ahhoz, hogy jó nézettségeket produkáljak. Erről a hiedelemről is bebizonyosodott, hogy nem igaz! 

 Neked szerencsére nem kell hónapokig szenvedned és szoronganod. Nem kell magadra hagyva keresgélned a jól működő megoldásokat, hogy aztán egyszer, talán, valamikor ki merd tenni az első videódat.

Az Intuitív Videózás Workshopot neked hoztam létre – azért, hogy egy nap alatt képbe kerülj a TikTok-videógyártáshoz szükséges legfontosabb tudnivalókkal, és így végre legyen bátorságod megmutatni magad azoknak, akiknek pont rád van szükségük: az ügyfeleidnek.

Eleget szorongtál a videózás miatt. Itt az ideje, hogy élvezd!

Kívülről talán határozottnak tűnsz. Aki tudja, mit csinál. Segítesz másoknak, erős vagy, tartod a teret. Sokat tudsz az emberi lélekről, és ennek a tudásnak a legjavát nyújtod minden ügyfelednek.

De amikor arra kerül a sor, hogy magadat kellene megmutatnod, befeszülsz és szorongani kezdesz.

„Mi van, ha túl sok vagyok? Vagy túl kevés? Egyáltalán… mit mondjak? Hogyan mondjam? Hajam is milyen…” – alig egy perce meredsz a telefonod kamerájára, és máris belehúztad magad egy végtelen spirálba. Inkább hagyod a fenébe az egészet.

Napokig őrlődsz egy ötleten, aztán végül mégsem veszed fel. Vagy felveszed, de nem tetszel magadnak a képen. Felteszed, aztán gyorsan le is törlöd.

Eközben pontosan tudod, hogy nem lehet megúszni. Láthatónak kell lenned, hogy odataláljanak hozzád azok, akiknek jobbá teheted az életét.

A kamera nemcsak egy eszköz. Sokkal inkább tükör, ami visszaveri azokat a belső bizonytalanságokat, amelyekről azt hitted, már rég túl vagy rajtuk. Persze lehet csatorna is, amelyen keresztül másokhoz és önmagadhoz kapcsolódhatsz.

Vagy kulcs egy olyan világ kapujához, ahol nem csak jelen vagy, hanem látható is vagy. Ahol a hangod nem remeg, hanem rezonál. Ahol a szavaid nem eltakarják, hanem megmutatják, ki is vagy valójában.

Most még gyűszűnyire zsugorodik a gyomrod, ha arra gondolsz, hogy ezrek és tízezrek figyelnek az objektív másik oldalán. Megértem, mert voltam ott, ahol te vagy most. De hidd el, a TikTok-tartalomgyártás nem ördöglakat. Te is meg tudod csinálni.

Nem az a cél, hogy tökéletes legyél – hanem az, hogy önmagadként legyél jelen a képen.

Az Intuitív Videózás Workshopot azért hoztam létre, hogy magabiztosan lépj ki a fényre, és gyakorlati tudással felvértezve végre annak lásd a TikTok-tartalomgyártást, ami: egy csodálatos kalandnak!

Tanuld meg, hogyan beszélj tisztán, hitelesen, és hogyan mutasd meg azt, aki vagy és amit csinálsz.

Célom, hogy egy nap alatt képbe kerülj a videókészítés és a TikTok-tartalomgyártás alapjaival: olyan gyakorlati tudást adok a kezedbe, amellyel nemcsak megérted, hogyan működik a TikTok, hanem magabiztosan és önazonosan meg is tudsz szólalni a követőid előtt.

A workshopon nemcsak a videózásról tanulhatsz. Azt szeretném, ha te is rájönnél: a tartalomgyártás az önismereti útnak olyan rétegeihez vezet el, amelyekről talán nem is tudtad, hogy ott vannak. Nem kell ökörködnöd a kamera előtt, nem kell fura trendeket követned a nagy nézettséghez. Elég, ha valódi vagy.

Ha megtalálod a saját, hiteles hangodat, egészen új világ nyílik meg előtted.

A workshopon értékes tudást kapsz az algoritmus működéséről, a különböző videótípusokról, hogy melyik mire való, és hogyan érdemes őket felépíteni.  Átveszünk néhány alapvető történetmesélési technikát, megtanulod, milyen egy jó pitch, hogyan ragadd meg és tartsd fenn a követőid figyelmét. Végül pedig azt is megmutatom, hogyan tudod a ChatGPT-t olyan módon használni, hogy támogasson és inspiráljon a tartalomgyártásban: éppen úgy, ahogy te másokat a munkád során.

Gyere el az Intuitív Videózás Workshopra, hogy önmagadhoz és az ügyfeleidhez is közelebb kerülj!

Sokan azt gondolják, hogy a videózás kizárólag technikai kérdés.

Elég egy telefon, egy állvány, egy mikrofon, és már kész is.
Pedig ha te is dolgozol önismerettel, nem nehéz belátnod: a kamera nem csak rögzít – tükröz is.

Megmutatja a rezgésedet, a kételyeidet, a félelmeidet – és azt is, ha csak szerepet játszol.

Nem csak az látszik a képen, amit a világnak szánsz, hanem az is, amit inkább elrejtenél, amit talán önmagad előtt sem mersz felvállalni.

Ezért hiszem, hogy a videózás az önismereti utunk, gyógyulásunk része is lehet. 

Minden egyes felvétel lehetőség arra, hogy közelebb kerülj másokhoz, és közben önmagadhoz is.

Lelki segítőként nap mint nap arra bátorítod az ügyfeleidet, hogy fogadják el magukat, mutassák meg, kik ők.

De vajon hogy állsz te ugyanezzel?

Mi történik benned, amikor meglátod magad egy videón?

És mi lenne, ha nem csak elviselnéd, hanem elismernéd azt, aki visszanéz rád? Mi lenne, ha még tetszene is, amit látsz?

Ez a workshop abban támogat, hogy ne csak technikailag, hanem önazonosan és örömmel legyél jelen – a TikTokon, a világban, és végső soron: saját magad előtt is.

Mit nyersz, ha eljössz a workshopra?

  • Rájössz, hogy nem kell bohóckodnod vagy hülyét csinálnod magadból, sem pedig trendeket követned ahhoz, hogy sikeres legyél a TikTokon.
  • Tudni fogod, hogyan állj neki egy videónak – technikailag és tartalmilag is.

  • Megtanulod, milyen videótípusok léteznek a TikTokon, és melyiket mire érdemes használni.

  • Átbeszéljük az alap világítási és beállítási trükköket, amiktől egy videó jó minőségű lesz, és te is jól fogsz rajta kinézni.

  • Kapsz egy átfogó képet az algoritmus működéséről, hogy ne csak vaktában lövöldözz.

  • Megismered a történetmesélés és a figyelemfenntartás trükkjeit, hogy végig is nézzék a videóidat.

  • Megtanulod, hogyan fogalmazz meg egy jó pitch-et, azaz hogyan mutasd be magad és a vállalkozásodat röviden és hatásosan.

  • Végül pedig azt is megtanulod, hogyan segíthet a ChatGPT ezen az úton – hogy ne helyetted dolgozzon, hanem támogasson és inspiráljon, épp úgy, ahogy te az ügyfeleidet.

Mi mindent kapsz még?

Egész napos workshop kis létszámú csoportban (max. 10 fő), hogy mindenkire jusson figyelem

Letölthető jegyzet, amely összefoglalja a tanultakat, és később is segít felidézni a legfontosabb információkat.

Beszédtechnikai alapgyakorlatok, hogy a hangod tisztábban, érthetőbben és magabiztosabban szóljon a videón.

Kamera előtti gyakorlatok, hogy ki is próbálhasd a tanultakat egy biztonságos, megtartó női térben.

ChatGPT mint kreatív segítőtárs – konkrét példák, hogyan használhatod a mesterséges intelligenciát segítőtársként a tartalomgyártásban.

+1 ajándék: 30 perces online Tarot-konzultáció velem (2025. december 31-ig váltható be), ahol segítek ránézni:
– hova érdemes fókuszálnod a tartalomgyártásban,
– milyen belső akadályok nehezíthetik az utad,
– és milyen erősségekre támaszkodhatsz ebben a folyamatban.

Miért épp tőlem tanulj?

2024 novemberének végén megállapodást kötöttem a Jóistennel. A megállapodás ez volt: én a kezébe adom a sorsomat, és cserébe mindent megteszek, hogy beteljesítsem azt a feladatot, amire szánt engem. Úgy döntöttem, hogy minden helyzetben azt fogom tenni, ami abban a pillanatban a legkézenfekvőbb.

Még aznap kitettem az egyik első igazán komolyan vett TikTok-videómat, és másnap reggelre megtörtént az, amit remélni sem mertem: felrobbant a profilom. Ebből értettem meg, hogy most az a dolgom, hogy az online jelenlétemet a TikTokra összpontosítsam. Azóta több mint 16 ezren követnek, és az életem gyökeresen megváltozott.

Győri Zsuzsanna vagyok. Egész életemet tanulással töltöttem. Az elmúlt 20 évben több szakmában és még több feladatkörben próbáltam ki magam: dolgoztam filmes és televíziós produkciókban, vezettem rádióműsort, voltam újságíró, tanítottam felnőttképzésben, gyártottam videós tananyagot, végül 2024 januárjában elkezdtem építeni a saját segítői vállalkozásomat. Ugyanebben az évben beszédtréneri diplomamunkámat abból írtam, hogyan lehet a kamera előtti megszólalást önismereti célokra használni.

A Tarot eszközével több száz nőnek segítettem már abban, hogy közelebb kerüljenek önmagukhoz, 2025 tavaszán pedig elindult az első Tudatos Analógiás Gondolkodás tréningem: egy 13 hetes, transzformatív folyamat azoknak, akik érzik, hogy a valóság több, mint amit a szem lát.

Győri Zsuzsanna portréja

A TikTok-csatornám gyors növekedése után többen is megkerestek azzal, hogy segítsek elindulni a videógyártás szorongatóan ismeretlen terepén.

Megértettem az üzenetet – ezért olvasod most ezeket a sorokat.

Rádiós és televíziós múltamnak köszönhetően a kamera és a mikrofon régi jó ismerőseim, de a TikTok egészen új világot nyitott meg számomra.

Nem csak azért, mert mára tele van a naptáram, hanem mert ez a platform segített felfedezni önmagam addig rejtett rétegeit. A rendszeres és következetes jelenlét itt valódi belső munkát igényelt, és valódi fejlődést hozott.

Megtanultam a tartalomgyártás szabályait, hogy aztán a legtöbbet elengedve kialakítsam a saját játékszabályaimat.

Sokan kínálnak biztos recepteket a sikerhez. Én azt tapasztaltam: nincs titok – ha csak nem mi magunk vagyunk az.

Szeretném, ha te is erre a felismerésre jutnál!

Számomra a videógyártás intuitív kísérletezés. Egy játék, amit nagyon is komolyan veszek, de nem annyira, hogy beleroppanjak.

Szeretném megmutatni neked, hogy a TikTok-profilod lehet egy biztonságos, szelíd és erőteljes tér, ahol valóban kapcsolódhatsz, igazi értéket adhatsz, önmagad lehetsz.

És még valami.

A világ most változásokkal teli, zaklatott időszakot él. Az embereknek minden eddiginél nagyobb szükségük van mentális erőre, stabilitásra: arra, hogy legalább önmagukkal rendben legyenek.

Te segítőként ebben lehetsz támaszuk. De ehhez előbb tudniuk kell, hogy létezel. Láthatónak kell lenned.

A világnak minden eddiginél nagyobb szüksége van rád, a bölcs szavaidra és a megnyugtató jelenlétedre.

Itt az idő, hogy kilépj a fényre, és megmutasd magad azoknak, akiknek pont rád van szükségük.

És most beszéljenek helyettem a számok...

…mert a tartalomgyártásban a legpontosabb tükör a statisztika. Néha nem azt mutatja, amit szeretnénk, de ennek ellenére érdemes belenézni, és tanulni belőle.

A statisztika követése nem korlátozza a kísérletezés szabadságát, éppen ellenkezőleg: innen tudjuk, hogy milyen irányba érdemes kísérleteznünk.

A képeken néhány videóm statisztikáját láthatod. Ezek a számok nem a véletlennek vagy a szerencsének köszönhetőek, hanem a tudatosságnak, az intuitív kísérletezésnek, a történetmesélés erejének, az átgondolt szerkesztésnek és a témaválasztásnak. És a legfontosabbnak, amiről a workshopon is szó lesz: annak, hogy az emberek nem azt szeretik, ami tökéletes, hanem azt, ami valódi.

Lapozz végig ezek között a képek között – és ha azt gondolod: „Ez akár én is lehetnék, ha meglennének a módszereim, és kapnék a kezdéshez egy kis támogatást…” – akkor jó helyen jársz.

Következő alkalom: 2025. 07. 26. szombat 9:00-18:00 szünetekkel

Forma: online, Google Meets

A workshop ára 66.000 forint, amit átutalással tudsz kiegyenlíteni.

Erről minden esetben számlát adok.

Az ár tartalmazza:

  • 480 percnyi tudásátadás, kis létszámú csoportban;

  • a videókészítés alapjai;

  • a TikTok algoritmus működése;

  • a lebilincselő történetmesélés és a figyelemfenntartás fogásai;

  • a ChatGPT célirányos használata;

  • a hatásos pitchelés alapjai;

  • sok-sok gyakorlás;

  • letölthető és nyomtatható tudásanyag;

  • ajándék 30 perces privát, célmeghatározó Tarot-konzultáció (december 31-ig beváltható)

A workshopot követően sem hagylak magadra!

Az ár részét képezi egy írásos elemzés: küldd el nekem egy frissen elkészített videódat, én pedig szakmai elemzést készítek róla, kiemelve erősségeit, és megjelölve a fejlesztendő területeket.

Ez az ajánlat a workshop után 30 napig érvényes.

A workshopra az ár kiegyenlítésével tudod biztosítani a helyedet. Ennek érdekében vedd fel velem a kapcsolatot az alábbi űrlapon!

A workshop árának kiegyenlítése átutalással, számla ellenében történik.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy számlát csak magánszemély részére tudok kiállítani.

15 + 1 =