Az, hogy kiállok magamért, nem azt jelenti, hogy leüvöltöm a fejét annak, akinek velem ellentétes véleménye van. Ezt sokan félreértik.
Akkor állok ki magamért, ha minden helyzetben a számomra leghelyesebb megoldást választom, még akkor is, ha annak rám nézve kellemetlen következményei vannak.
Akkor állok ki magamért, ha minden helyzetben legtisztább, benső énem: a lelkem kiteljesítésének folyamatát segítem elő.
Ezek a döntések nem mindig kényelmesek, és az ember gyakran rontja el ott az önkiteljesítést, hogy ezeket a kényelmetlenségeket el szeretné kerülni. Ennek érdekében a lehető legrombolóbb stratégiákat is képes választani, ha azok kellő illúzióval szolgálnak számára. Az illúziók a hipnotizált, magasabb tudatosságra vak ént táplálják, miközben a valódi én az illúziók és hipnózisok hálójában egyszerűen elsorvad.
(Ha megkérdezel, el lehet-e romlani? Én azt mondom: el. Szerencsére visszacsinálható, ha megvan a kellő elkötelezettség.)
Ezért az önismeret útját járva mindenkinél eljön az a pillanat (gyakran épp ez indítja el az úton), amikor felismeri az illúziót. A hipnózisról már tudja, hogy hipnózis.
Az illúziók azonban a felébredt ént már nem táplálják.
A felébredt ént azok a helyzetek táplálják, amelyekben képes a saját fejlődése mellett meghozni a megfelelő döntéseket.
Azaz: képes kiállni magárt.
