Janka óvatosan nyitott be a rozoga kis kunyhóba, ahol a falu boszorkánya lakott. Vénséges öregasszony fogadta.
– Édes néném, kedves néném, segítsen. Egyetlen tehenünk nem ad tejet, éhen vesznek gyermekeim!
– Rontás ül rajta. Fogd ezt a bűbájos angyalgyökeret, napkelte előtt három órával szíts tüzet, vesd bele, s mikor a nap kel, etesd meg vele a tehenet.
Szaladt Janka, futott: odahaza három síró gyerek, üres kredenc, s a búslakodó tehén várta. Másnap alig hajnalodott, Janka tüzet rakott, s a kelő nap fényénél az angyalgyökér hamvát a tehénnek adta. Ette is, nem is a jószág, lenyelt egy keveset, de teje nem lett tőle napok múltán sem.
– Megtettem, amit mondott néném, a tehenünk mégsem ád tejet, három éhes gyerek kínkeserves sírását hallgatom.
– Bizonyosan elvétettél valamit: talán az időpont hibádzott.
A fiatalasszony váltig állította, hogy mindent a meghagyottak szerint tett: hiába, nem kapott több angyalgyökeret.
Nekibúsult Janka erősen, de tovább indult felkeresni a falu öreg kuruzslóját. Neki is előadta bánatát.
– Menj, s készíts balzsamot nyírfa kérgéből, boróka gyöngyéből, bojtorján gyökeréből, kend be vele a tehén tőgyét egy héten át minden nap, s meglásd, megjön a teje.
Elment a fiatalasszony, összeszedte a gyógynövényeket, estére balzsamot készített belőlük, másnap bekente a tehén tőgyét, majd ugyanígy tett minden nap egy héten át, de a szegény jószág csak nem adott tejet. Nekibúsult újra Janka, visszament a kuruzslóhoz.
– Bizonyosan elvétettél valamit: talán a mérték hibádzott.
Hazament Janka, próbálta több kenőccsel bekenni a tehén tőgyét, de csípte a szegény jószágot, s teje nem lett: így hát elhagyta ezt is.
– Mit tegyek én szerencsétlen! – mondta az urának. Az így szólt.
– Vágjuk le a tehenet, a húsából elélhetünk egy darabig.
Megfájdult a fiatalasszony szíve egyetlen tehenükért, ki hűségesen szolgálta őket éveken át: így hálálja meg, hogy gyilkosa lesz?
– Megpróbálok még valamit – mondta hosszas tanakodás után az urának. – Ha az sem segít, levághatod a tehenet.
Azt híresztelték, a falu szélén egy kis faházban él egy tündér. Elhatározta hát Janka, hogy felkeresi. Mikor bekopogtatott a faház ajtaján, meglepetésére egy magafajta egyszerű parasztasszony nyitott ajtót.
– Mi járatban vagy leányom? – szólította meg Jankát.
– Úgy hallottam, lakik itt egy tündér, őt keresem.
– Úgy igaz. Holnapra talán hazajön, addig kerülj beljebb, s mondd el, mi nyomja a szívedet.
Előadta Janka sírva-ríva a bánatát. Az asszony kedvesen meghallgatta.
– Maradj itt éjszakára – mondta, majd megsimogatta Janka fejét, megetette-megitatta, illatos fürdővizet készített, puha ágyat vetett neki, s jóéjt kívánt.
Hajnal hasadtával Janka már talpon volt: oly pihentető álmot aludt, mint még soha, elevenség költözött a tagjaiba, lelke felüdült, megenyhült bánata. A ház csöndes volt, Janka azt gondolta, alszik még a házigazda, így hát körbenézett, hogyan tehetné hasznossá magát. Ahogy járt-kelt, megpillantott egy szobát, melynek résnyire nyitva volt az ajtaja. Óvatosan benézett. A szoba üres volt: sarkait pókháló, a padlót vastag por lepte. Janka azt gondolta, ő bizony kitakarítja ezt a szobát, mire felébred a ház asszonya, így kedveskedik neki, hálából a jóságáért.
Az udvarra sietett, vizet húzott a kútból, gyolcsot azonban, mivel a padlót feltörtölhette, a pókhálókat leszedhette volna sehol sem talált. Nem volt rest Janka, levette fehér kötényét, a vödör vízbe mártotta, s azzal törölte tisztára a padlót. Azután a szoknyájából tépett egy darabot, székre állt, és leszedte az összes pókhálót a szoba sarkaiból.
Ahogy a széken állva kitekintett az ablakon, gyümölcsétől roskadozó fügefát pillantott meg az udvaron. „Az a sok szép gyümölcs odavész, ha nem szedik le, a fának is húzza az ágát,” gondolta magában. Miután végzett a szobában, az udvarra sietett: a fügefa alatt három fonott kosarat talált. Beleszedte mind az érett fügét: éppen megtelt velük a három kosár. Ekkor nyílt a kertkapu, s házigazdája hangja ütötte meg Janka fülét.
– Megjöttem angyalom, merre vagy?
Janka a kertkapuhoz sietett. Ekkor azonban földbegyökerezett a lába. A kapuban egy gönyörűszép tündér állt: szebb, kedvesebb teremtést sohasem látott még. Jankára mosolygott.
– Friss kenyeret s vajat hozok. Jól aludtál, gyermekem?
Janka bólintott, szó nem jött a szájára a meglepetéstől. Miután magához tért, elköltötték együtt a reggelit, majd házigazdája útnak eresztette:
– Most már mehetsz édes lányom, áldásom rajtad.
– A tehénnel mit tegyek? – kérdezte Janka.
– Rád bízom – felelte csodálatos házigazdája mosollyal az arcán.
Hazatérvén Janka megsimogatta a tehenet, leült mellé és megfejte: három veder lett tele az édes tejjel. Gyermekeinek adta, s azok egyszeriben abbahagyták a sírás-rívást és nevettek megint. Esztendőre honnan-honnan nem, fügefa nőtt kertjükben, mely annyi gyümölcsöt termett, hogy a falubélieknek is gyakorta ajándékoztak belőle.
Kapcsolódó tartalmak:
Podcast: #004 Beszélgetés — Hány módszert kell még kipróbálnom, hogy jobban legyek?
